Amikor önismereti munkába kezdünk, fontos tudnunk, hogy nem fogunk gyökeresen megváltozni, nem válunk valaki teljesen mássá. A személyiségünket nem tudjuk és nem is célunk levetkőzni, de lehetőségünk van megdolgozni, érettebbé, ellenállóbbá, rugalmasabbá tenni.
Vagyis azok a triggerek, amelyek eddig is jelen voltak az életünkben, nem fognak egy csapásra elmúlni, továbbra is ott lesznek. Akkor mi az értelme ennek az egésznek?
Abban áll a valós változás kulcsa, hogy amikor megtanuljuk megérteni magunkat, amikor összeáll a személyiségünk belső puzzle-rendszere, akkor már másképp reagálunk ezekre a triggerekre. A korábban heves, olykor elárasztó érzelmi reakciók intenzitása csökkenhet, és már nem sodródunk bele a korábbi mintákba ugyanazzal az erővel.
Felismerjük, hogy a jelen lévő érzelmeink melyik korábbi részünkhöz kapcsolódnak, és szét tudjuk választani, mi tartozik ebből egy korábbi helyzethez, így az érzelmi reakcióinkat a valós helyzethez tudjuk igazítani.
Csak annyira fogunk felzaklatódni, amit az adott szituáció megkíván. Merthogy megsúgom, kisbuddhák se leszünk az önismereti munkától, sőt, tudatosabban és egyértelműbben meg tudjuk élni a teljes érzelmi spektrumunkat.
Vagyis amikor mélyen, együttérzéssel rálátunk arra, hogy miért érintenek meg bennünket bizonyos helyzetek, egy tisztább, nyugodtabb tudatállapotban megszületik az önismereti munka legnagyobb gyümölcse és egyben ajándéka: a döntés szabadsága.
Írta: Csarnai Borbála, integrál önismereti mentor