Öröm nem csak a pillanatnyi élvezet lehet, amikor elérjük a célunkat vagy egy rég vágyott nagy dolgot. Egészen pici, hétköznapi dolgok is kiválthatják. Például az, hogy egy zsúfolt szoba után kiléphetünk a parkba, a levelek tánca a szélben, vagy aludtunk végre egy jót. Ahogy egyre többet tapasztalunk, megérezzük, hogy nem feltétlenül az okozza az igazi örömet, mikor önmagunkat sanyargatva várunk valamire, ami sok munka árán beteljesül, hanem az egészen aprócska szép pillanatok. JELEN-LÉT. Mikor nem a múltban vagyunk, és nem a jövőn gondolkodva vetítjük előre.
Az öröm jelenléthez kötött: ha benne tudunk lenni az adott folyamatban és pillanatban, megengedjük magunknak, hogy megéljük azt. Hirtelen minden értelmet nyer és olyan dolgok között láthatunk meg összefüggést, amiről nem is gondoltuk, hogy összekapcsolódhat. Mintha összeállna egy puzzle, vagy olyan szempontot látunk meg, amit eddig nem. Ekkor többnyire BÉKÉre is találunk és mindent úgy fogadunk el, ahogy van. Nem akarjuk megváltoztatni, csak örülünk, hogy van és tudjuk, mik a korlátai, azzal együtt fogadjuk el, szeretjük és látjuk meg benne az örömet. A világot és önmagunkat is egységben és rendszerben kezdjük látni, valami nagyobb egység részeként, de önálló egészként is. Ekkor sok felismerésünk születhet. Megélhetjünk a teljességet és egész(leges)séget.
Az öröm tudatszintjén bekapcsol bennünk sokszor a hála. Hála a tapasztalásokért és szép élményekért és azért is, ha kiderül, hogy nem arra kell mennünk, vagy egy véletlen találkozásért. Hála a létünkért és minden megélt pillanatért. Érdemes reggel ébredés után, vagy este lefekvés előtt átgondolni, aznap miért vagyunk hálásak és hálanaplót írni, amit vissza is lapozhatunk. Nagyon hatékony gyakorlat és képes átszínezni a napunkat akár este, akár reggel készítjük. Ekkor már napi szinten sok öröm ér majd minket és alapvetően az örömben leszünk. Nyilván, ha az alapszükségleteink nincsenek ellátva, akkor nehéz ezt a szintet elérni, vagy más érzelmek is elvihetnek, de a hála gondolata sokat segíthet ebben. Az öröm segít belső békére találnunk és abban maradnunk.
Írta: Angi Gyöngyi, pszichológus