Az önismereti üléseken a héten többször felmerült az együttérzés és a sajnálat témaköre.
Járjuk most körül, hogy mi a különbség.
Az együttérzés alapfeltétele az empátia képességének kialakulása, ami segít áthelyezkedni a másik bőrébe. Az együttérzést szó szerint kell értelmezni, együtt-érzést jelent, vagyis ugyanazt érzem, mint te. Mi, együtt, ugyanabban az érzésben vagyunk. Ha szomorú vagy, érzem, átérzem a szomorúságodat. Vagy épp együtt örülünk valaminek. Ilyenkor közösen, ugyanabban az érzelemben osztozunk, és ebben az osztozásban mély kapcsolódást tudunk megélni.
A sajnálat ettől egy kicsit eltér. Olyankor nem lépünk át a másik térfelére, távol maradunk az ő érzelmi ‘aurájától’, és messziről azt közvetítjük neki: ‘szar lehet neked’. Ennek két hátulütője van: nem születik a kapcsolatban kapcsolódás, hanem helyette érzelmi távolság van jelen, tehát a másik azt élheti meg, hogy egyedül van az érzésével. Ezen kívül sokszor a sajnálatban leledzik egy rejtett dominancia is, szoktuk is néha ‘lesajnálás’-ként hívni. Vagyis azon túl, hogy egyedül hagyjuk a másikat az érzelmi nehézségeivel, még le is értékeljük, magunk alá tesszük őt, magunkat felsőbbrendűnek, szerencsésebbnek, jobbnak érezve ezáltal.
Akkor hogyan reagáljunk a másik nehéz érzésére együttérzően?
Sokan élnek azzal a jószándékú, ámde nem jóleső szokással, hogy azt mondják a másiknak, pl. ha szomorú, hogy ‘ne szomorkodj’. Tegye fel a kezét az, akinek ettől egy csapásra elmúlt már a szomorúsága 🙂 Ehelyett előnyösebb lehet, ha azt az élményt nyújtjuk a másiknak, hogy vele vagyunk a szomorúságban, vagyis nem kell egyedül elszenvednie ezt az érzelmet. Ez a valódi együtt-érzés művészete. Teret adni a másik érzésének, és együtt lenni vele abban. És mielőtt azt hinnénk, hogy ez azt jelenti, hogy együtt tocsogunk valami panaszáradatban, pont az ellenkezője valósul meg. A szomorúság érzését inkább pont hogy enyhíti és a lefutását gyorsítja az, hogy a másik jóleső szeretetteljes jelenléte párosul hozzá, amiben erőt és idővel életörömöt gyűjthet.
Tégy egy próbát, és gyakorold az együttérző jelenlétet a szeretteiddel és magaddal is!
Írta: Csarnai Borbála, integrál önismereti mentor