A bűntudat jelzi, ha szembe megyünk az általunk fontosnak vélt értékekkel. Cselekvésre, változásra ösztönöz, ez az egyik ereje. Jóvátételre sarkall, hogy helyrehozzuk, amit elrontottunk. Úgy érezzük ilyenkor, nem megfelelően cselekedtünk:
1. Megtettünk valamit, amit nem kellett volna.
2. Nem tettünk meg valamit, amit meg kellett volna.
3. Rossz döntést hoztunk.
A közös pont, hogy úgy érezzük: volt választási lehetőségünk a helyzetben, de nem a megfelelő döntést hoztuk meg, átértékelve a dolgokat. Ilyenkor először sokszor a szégyen is bekapcsol, aztán átvált bűntudatba. A két érzelem nagyon közel van egymáshoz. Könnyű átjárni a kettő közt, de míg a szégyen lefagyaszt, a bűntudat aktivál. Míg a szégyen sok érzelmet el tud fedni (szinte az összes benne lehet), a bűntudat mögött sokszor a harag áll mozgatórugóként, saját magunkkal szemben. De a félelem, bánat is megjelenhet benne.
A bűntudatban elkezd a saját felelősség körvonalazódni: mi volt az én felelősségem a helyzetben, mit csinálhattam volna másképp? Belső monológokat kezd el mondani az ember, hibáztatja magát. Itt érdemes megfigyelni, hogy mennyire vagyunk szigorúak, kritikusak önmagunkkal. Ha túl erősnek érezzük, törekedhetünk rá, hogy „szebben” beszéljünk saját magunkkal.
Ha a bűntudatunkat más felé toljuk, mást hibáztatunk és magunkat áldozat szerepbe helyezzük, az egy erősen lefelé vivő spirál, mivel a megoldást se kezdjük keresni, a szégyen állapotába csúszunk, nem segíti a megküzdést. Csak úgy segíthetünk magunkon, ha a saját részünket is meglátjuk a helyzetben.
A bűntudat úgy tud oldódni bennünk, ha cselekszünk és sikerül jóvá tennünk, amit csináltunk/nem csináltunk, majd levonjuk mellé a következtetést, hogy a hibázás a tanulás része, fejlődünk általa.
A bűntudat erőt adhat kísérletezni, próbálgatni, kezdeményezni olyan irányokat, amire nem gondoltunk, a kreativitást is segítheti. Ott oldódhat bennünk sokat, ha rájövünk, hogy a bűntudatra – önmarcangolásra, kesergésre szánt időt, energiát szánhatjuk a megoldásra is, és akkor lesz erőnk hosszútávon jól lenni.
Írta: Angi Gyöngyi, pszichológus
Források: S. Tomkins: Érzelmek ereje, J. Bradshow: Mérgező szégyen
