A szégyen emlékeztet a korlátainkra; gátat szabó érzelem. Korlátozza az élvezetek iránti vágyunkat. Olyan, mint egy nagy stoptábla, ami után megállunk és átgondoljuk merre szabad, lehet, szeretnénk menni, ha jól használjuk. A szégyen segít, hogy emberiek legyünk. Korlátok által ad szabadságot, de negatív aspektusban képes minden más érzelmet megkötni.[1] A szégyenben az összes érzelem benne van, felszabadulásánál meg is élhetjük, hogy elkezdenek kioldódni a befagyott érzelmeink.
A magunkhoz feltett kérdéseinknek is két köre van, az egyik a lefelé vivő spirál: Miért pont velem történik? Miért nem láttam előre? Hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hülye? stb. Ilyen és ehhez hasonló kérdések segítségével jó mélyre tudjuk magunkat vinni, akár bűntudatig, szégyenig is. Ezek bekapcsolják a hasonló szégyenteli emlékeket és máris egy SZÉGYESPIRÁLBAN találhatjuk magunkat.
A másik a felfelé vivő spirál kérdései: Mit tanultam ebből a helyzetből? Miben fejlődtem általa? Milyen képességet adott nekem? Ezek a legnehezebb, legrosszabb állapotból is ki tudnak hozni minket, ha nincs beszűkültség és tudatosak tudunk maradni. Minden szégyenteli helyzetből tanulhatunk is, mit csinálnék legközelebb másképp például? Mit javítsak a kommunikáción? Hol legyen legközelebb a fókuszom?
A szégyen nem jóvá tehető, csak magunknak megbocsátható érzelem. Ebben erősen különbözik a bűntudattól. A feloldozást is magunknak tudjuk megadni, azáltal, ha megéljük a szégyen felszabadító oldalát. Minél jobban próbáljuk elnyomni, az Árnyék/Tudattalan részünkbe tolni a szégyent vagy bármilyen más negatív érzelmet, az annál erősebben igyekszik a felszínre törni álmokban, tünetekben. Addig ott lesz és sejteti magát, míg meg nem oldjuk és fel nem oldjuk. Ezáltál meggyógyulunk belőle. A betegségeink, fájdalmaink mindig egy teljesebb, integráltabb önmagunk felé próbálnak vinni minket[2], hogy újra harmóniába, egységbe kerülhessünk önmagunkkal, ha megdolgoztuk ezeket, fejődtünk általuk.
[1] Silvan Tomkins: Érzelmek ereje
[2] Rühdiger Dalke: az Út a teljességhez
