Ismerem a szomorúságot, amikor valaki vagy valami kilép az életemből. Ilyenkor bezárul egy ajtó és feltesszük a kérdést: “Ki vagyok én nélküled?”. Ugyanakkor ha jó irányban keresgéljük a választ és sikerül a nagy káoszban megtalálnunk önmagunkat, akkor észrevehetjük, hogy közben ki is nyílt egy ajtó és már ott áll valaki/valami más arra várva, hogy beinvitáljuk az életünkbe. Az is lehet, hogy nem konkrét emberre vagy helyzetre kell számítanunk, hanem arra, hogy egy erősebb és teljesebb önmagunk ideje érkezett el, akit most lehetőségünk nyílik megismerni.
Amikor elkezdem érezni a fájdalmat, sokszor már önkéntelenül is elhallgatok belül és hátrahúzódom, hogy lehetőséget adjak az újnak a megnyilvánulásra. Keresem az újat. Csak figyelem rezdüléseket a csendben és amikor megtalálom, amit kerestem, bent tartom a figyelmem középpontjában és minden erőmmel megtámogatom. Mellette pedig megteszek mindent a mindennapokban azért, hogy megtaláljam az apró örömöket, hogy végül egyre stabilabbá válva megérkezhessek az újba.
A figyelmünk tudatos irányításával hegyeket vagyunk képesek megmozgatni és új világot tudunk építeni magunknak… Te mire használod a figyelmed?
