Nem sikerült. Elrontottam. Tönkrement. Aztán jön az érzés, hogy kudarc az életem, ennél nincs lejjebb, összetörtem. De mégis van tovább. Mindig van!
Amikor a földön fekszel, azt jelenti, hogy nincs körülötted és alattad építmény. Lebontottál mindent, ami eddig voltál. Emellett azt is jelenti, hogy elkezdhetsz építkezni. Újat, egészen másat, mint amilyet eddig építettél. Az első köveket a legnehezebb a helyükre cipelni és egymáshoz illeszteni. De ahogy folytatod, az erőd egyre nő és azon kapod magad, hogy már élvezed, hogy építhetsz. Kíváncsian várod, hogy lásd a végeredményt, miközben örömödet leled a folyamatban és talán legszívesebben abba sem hagynád…
Aztán megérkezel. Észreveszed, hogy elkészültél és csak szemléled a művedet. Csodálatos, ugye? Még jobb, mint amilyennek képzelted! Erősebb, stabilabb, mint valaha és sugárzik belőle, hogy szíved-lelked benne van.
Megdolgoztál érte. A Tiéd. A Te érdemed. A Te Sikered. Lehet, hogy egyedül voltál, amíg készítetted, de az is lehet, hogy valaki melletted állt és támogatott közben. A barátod, barátnőd, párod, pszichológusod, bárki. De az érdem a Tiéd, ahogyan az építmény is. Te készítetted, a segítőd csak súgott, biztatott.
Ugye, hogy létezik siker még a kudarcban is?
Photo: Unsplash.com
