Előfordult már veled, hogy az életed során többször hasonló problémába ütköztél és mélyebb önismereti munka során sem találtad a saját életedben annak az okát? Esetleg felmerült már benned a saját gyermeked nevelése kapcsán, hogy olyan viselkedésmintát követsz bizonyos helyzetekben, amit nem érzel a sajátodnak?
Az elmúlt években számos kutatás bizonyította, hogy a felmenőinktől bizony egyáltalán nem csak a haj- és szemszínünket, arcformánkat és más testi adottságokat kapunk örökségül, hanem bizonyos viselkedésminták is öröklődnek, melyekről sok esetben nincsen tudomásunk – ugyanakkor egészen mély szinteken képesek befolyásolni az életünket, sőt: a döntéseinket is.
Szerencsére az is kiderült, hogy nem csupán negatív, hanem pozitív minták is öröklődnek, amelyek képesek segíteni bennünket az életünk során. Ráadásul a negatív mintákra sem kell megváltoztathatatlan, nehéz súlyokként tekinteni, hiszen néhány, speciálisan erre használatos módszerrel és megfelelő szakértő támogatása mellett bárki képes letenni ezeket és saját új mintákat létrehozni. Ilyen lehet többek között a meditáció, a pszichodráma, a családállítás és a pszichoterápiában használatos technikák. Kiemelten fontos azonban, hogy ezeket megfelelő képzettséggel és tapasztalattal rendelkező szakember támogatása mellett végezzük, különben további problémák sorozatát zúdíthatjuk magunkra…
Gondoltad volna, hogy a szülői mintáink gyökere nem csak a szüleinktől kapott tudatos nevelésben, hanem a családi tudattalanban, sőt a genetikánkban is keresendő? Szinte hihetetlennek tűnik, de pszichológusok többféle kutatással is bizonyították, hogy az elődeink által megélt és fel nem dolgozott traumák lenyomatai érzések formájában öröklődnek és a második, sőt a harmadik generáció is képes az elődei által elszenvedett trauma tüneteit produkálni.
Hasonlóan történik ez, mint amikor tollal írunk egy füzetbe. Az első oldalon jól kivehető betűkkel látszik a történetünk, amelyet tollal felírtunk. A papírt azonban hiába tépjük ki és visszük magunkkal (eltitkolva azt a következő generációk elől), annak lenyomata bár láthatatlanul, de bevésődve ott található a következő oldalon. Sőt, ha elég erősen rányomtuk a tollat, még a rákövetkezőn is megtaláljuk. A szülők bármennyire is igyekeznek ellenkező viselkedésformát felvenni a gyerekeikkel, mint ahogy annak idején a saját szülei bántak velük, valójában mégis (akár tudattalanul) átörökítik ugyanazt a mintát, amit ők maguk kaptak. Ezután a következő generáció felnőttként hasonlóan fog viselkedni a saját gyerekeivel. Így megy ez tovább generációról generációra egészen addig, amíg ezeket a negatív mintákat felismerik, tudatosítják és a feldolgozzák.
„A minket körülvevő környezet, mindenekelőtt a család és elsősorban a szülők megmutatják, hogyan viselkedjünk, hogyan gondolkodjunk, mit szabad és mit nem szabad tennünk. Ezt nevezzük nevelésnek. Ugyanakkor a szülők gesztusaikkal, viselkedésükkel, nonverbális csatornákon át olyan információkat is közvetítenek, amelyek már nem sorolhatók a tudatos nevelés keretei közé, mi pedig látens tanulás formájában ezeket is interiorizáljuk. A családban tapasztalt gyermekkori minták felnőtt viselkedésünkben is megjelennek, és ismételgetjük azokat anélkül, hogy mindennek tudatában lennénk. E minták tudattalan követése válik azután „végtelen történetté”, mert tudattalanul átvéve a családban tapasztaltakat, azokat tudattalanul továbbadjuk utódainknak. Ez a transzgenerációs hatás lényege.”
Lukács Dénes: Hogyan állna rajtunk a nagyszülők ruhája..? (A transzgenerációs hatás)
A transzgenerációs hatások a pszichológiai kutatások fontos részterülete. A szakirodalomban többféle magyarázatot is találunk arra, hogyan működnek ezek a mechanizmusok.
Az egyik magyarázat, hogy a feldolgozatlan traumával élő édesanya rémálmából felriadva közvetlenül átadja érzéseit gyermekének nem csupán reakcióin keresztül, hanem a közöttük lévő lelki kapcsolaton keresztül is, amely édesanyát és gyermekét összeköti.
Másrészt közvetett módon is történhet transzgenerációs átvitel, például titok formájában. Habár a szülőket jó szándék vezérli és védeni akarják gyermekeiket azzal, hogy az általuk vagy felmenőik által elszenvedett traumákat tabuként kezelik, mégis ez a módszer sajnos többet árt, mint használ. Ilyenkor a gyermeknek a trauma ösztönösen érzett terhe mellett azt is el kell viselnie, hogy megrendül a bizalma a szüleiben és magára marad a teherrel.
A harmadik, ugyanakkor nem kevésbé lényeges magyarázat az epigenetikában keresendő. Kutatók a környezeti hatások génekre gyakorolt változásait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy bár korábban úgy gondolták, az egész életünkért a gének felelősek (nem csupán a kinézetünkért, hanem érzelmeinkért és viselkedésformáinkért is), ez a feltételezés valójában nem állja meg a helyét. Elmondható azonban, hogy a gének egyfajta alapkövet jelentenek, melyeket a környezeti hatások, például a táplálkozás, a stressz vagy az érzelmek kapcsolják ki és be. Ezt hívjuk epigenetikai hatásnak. A DNS szerkezete ugyan hosszú távon is stabil, még az extrém környezeti hatások is nagyrészt érintetlenül hagyják. Ugyanakkor a természetnek szüksége volt egy olyan eszközre is, amellyel a gyors reakciót kívánó információk átadásra kerülhetnek az utódok számára annak érdekében, hogy azok megfelelő módon reagálni tudjanak az őket érő környezeti hatásokra. Ezek az epigenetikai információk. Ha tehát a szüleink nehéz körülmények között éltek, üldözték vagy rendszeresen bántották őket, esetleg hosszabb vagy rövidebb ideig éheztek, akkor ez az előhangolt stresszrendszer segít majd minket a túlélésben – állítja Rachel Yehunda, a New York-i Mount Sinai Orvosi Egyetem professzora. A transzgenerációs hatások epigenetikával való kapcsolatát Varga Katalin tanulmányából (2011) ismerhetjük meg részletesebben.
Mi történik akkor, ha valaki még mindig háborús övezetben érzi magát, retteg, szorong annak ellenére, hogy a rossz körülmények, az éhínség vagy a háború már régen elmúlt? Ilyen esetben nagyobb eséllyel fejlődnek ki a különböző stresszbetegségek. A Yehuda és munkatársai által végzett kutatások kimutatták, hogy a holokauszttúlélők leszerámazottai sokkal hajlamosabbak a poszttraumás stresszzavarra, és ennek következtében a depresszióra, mint azok, akiknek a felmenői nem voltak érintettek az üldöztetésekben.
Szondi Lipót, a világhírű magyar származású idegorvos és pszichiáter sorsanalízis elmélete szerint sorsunk nem más, mint választások végtelen sora. „Választunk magunknak párt, barátot, foglalkozást, de betegséget, sőt halált is. Döntéseinket pedig egy láthatatlan erő, a családi tudattalan irányítja. Vagyis a családi rendszer mélyén meghúzódó tudattalan késztetések szerint választunk. Szondi úgy vélte, őseink sokféle sorslehetőséget kínálnak fel számunkra, amelyek közül mi magunk választjuk ki, hogy mire mondunk igent, mit teszünk az életünk részévé és mit utasítunk el. Elmélete szerint az örökletes tényezők sorsformáló ereje a tudattalanban összeütközik a külső élmények szintén sorsalakító erejével, és az ebből kialakult biopszichológiai harc révén szintetizálódik az ember sorsa.
A traumatikus emlékek – akár generációkon átívelően – a cselekvésekben is felbukkannak. Freud ezt ismétlési kényszernek nevezte, és úgy gondolta, a lélek az ismétlések során megpróbálja átírni a történteket, hátha sikerül egy elfogadhatóbb forgatókönyvet találni. Bántalmazott gyermekeknél például gyakran megfigyelhető, hogy ugyan tudatosan nem emlékeznek a történtekre, ismétlődő játékaikban újra és újra megjelenítik a szörnyű élményeket. Ez a traumás újrajátszás állhat annak a jelenségnek a hátterében is, amikor egy családban a generációk újra és újra megismétlik a feldolgozatlan traumákat.”
Szajli Claudia, szajlipszichologus.hu
Mit tehetünk mégis annak érdekében, hogy felszabadulhassunk örökölt terheink alól? Lehetséges egyáltalán letenni ezeket?
Szerencsére a szakemberek biztató jövőképet festenek a transzgenerációs mintákkal kapcsolatban. Egyrészt hangsúlyozzák, hogy nem csupán a negatív, hanem a pozitív minták is öröklődnek, halmozódnak, így nem csak terheket, hanem erősségeket, tiszta, szeretetteljes érzéseket is örökölhetünk a felmenőinktől. Másrészt az örökölt negatív minták szakember segítségével és megfelelő önismereti munkával letehetők. Erre alkalmasak például a meditációs technikák, jó eredményekkel járhat a pszichodráma, a családállítás pedig kimondottan hatékonynak bizonyul.
Meg kell tanulni kezelni azt is, ami az életben rossz, mert a jót is csak akkor tudjuk megélni. Ez nem veszélyes. Ha a rossz érzésbe bele merünk menni, akkor később kiemelkedünk belőle. Ha viszont nem merünk, nem tudunk megélni rossz érzéseket, az belül pusztít, és testi betegségekhez is vezethet. Merjünk szomorúnak lenni, merjük megismerni a dühünket, a haragunkat is” – hangsúlyozza dr. Harangozó Judit pszichiáter, rehabilitációs és pszichoterapeuta főorvos, az Ébredések Alapítvány vezetője.
Források:
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors, 2018 (125-127.)
Göcző Nóra (bien.hu)
Szajli Claudia, pszichológus
Varga, K. (2011). A transzgenerációs hatások az epigenetikai kutatások tükrében. Magyar Pszichológia Szemle, 66 (3)
Bánszegi Rebeka (mindsetpszichologia.hu)
Ébredések Alapítvány
Füzesséry Éva: A családi tudattalan transzgenerációs hatásai
Gáti Ágnes: Transzgenerációs jelenségek hipnoterápiás megközelítése
Lukács Dénes: Hogyan állna rajtunk a nagyszülők ruhája..? (A transzgenerációs hatás)
Korbuly Ágnes – Forgách Anna: A transzgenerációs traumák családterápiás megközelítése
